Küzdősport: nyolcból hétszer diadal
A szomszédban, Dunaföldváron szerepelt a Sukothai Team Thai Boksz SE, valamint a Ring Mix Promotion versenyzőgárdája, mely Rozman István egyesületi elnök vezetésével vett részt a Dunaföldvár Kupa K1 és Profi Box Gálán.
A dunaújvárosi különítmény nagy reményekkel várta a megméretést, melyen összesen nyolc Sukothai-harcos ugrott a kötelek közé, méghozzá komoly győzelmi esélyekkel. Nem is indult rosszul számukra a viadal, ugyanis a harmadik találkozón Kara László 3-2-re legyőzte az érdi Bazsó Balázst, míg Szappanos Dávid ennél is simább, 3-0-ás pontozással múlta felül a szintén érdi Vass Jánost, a kick boxosok -60 kg-os mezőnyében. A dunaújvárosi Ring Mix Promotion harcosa, Kovács Richárd folytatta a mieink remeklését, miután kiütéssel legyőzte az osztrák Andre Nemeceket, s bár a nap negyedik dunaújvárosi összecsapásán a fővárosi Finfera János nagyon szoros, 39-37 arányú pontozással múlta felül Bíró Ferencet, a továbbiakban már csak Sukothai-os győzelmeknek örülhettünk.

Az ilyenkor szokásos szünetet követően hét mérkőzéssel folytatódott a küzdelemsorozat, melyben természetesen a mieink is érintettek voltak. K1-es szabályrendszerben a Sukothai versenyzője, Domján Róbert nyitotta az újabb győzelmi sorozatot, aki az osztrák Burak Akyel ellen diadalmaskodott, majd ezt követően Sipos Gyula örülhetett 3-1-es sikernek az érdiek harcosa, Tulogi Gábor ellenében. Nem jutott el a végső pontozásig Farkas András Balázs, aki a Pocsai Zsolt elleni TKO-val gyarapította a Sukothai győzelmeinek számát. Az est főmérkőzésén a szintén Sukothai-versenyző, Czobor Zsolt csapott össze a horvát Robert Varosaneccel, a WPKC Amatőr Balkán K1 bajnoki címéért. A dunaújvárosiak harcosa végig remekül irányította a találkozót, s magabiztos, 3-0-s pontozással győzte le ellenfelét, megszerezve ezzel a szervezet bajnoki övét, tájékoztatta a DO-t Rozman István, a Sukothai Team, valamint a Ring Mix Promotion első embere.
A rovat legfrissebb cikkei:
- NYÍLT TOUCHSPARRING MAGYAR NEMZETI BAJNOKSÁG
- All Kyokushin Karate World Cup-Hungary
- WASCO DIÁKSPORT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
A rovat legolvasottabb cikkei:
- MARTIAL MARATHON & 6° WTKA WORLD CHAMPIONSHIPS (2079)
- VII. Amazon Kupa 1.nap - Gyöngyös (1091)
- TATAMI TEAM KUPA gyermek, serdülő, ifjúsági,kadet, junior és U21 nemzetközi bajnokság (1047)
Kategória: Versenyek
0 szavazat Olvasva: 467x














