A kyokushin karate ünnepe Szeghalmon!

A Kovács Lajos mester vezette szeghalmi Senshi Kyokushin Karate Klub harmadik alkalommal szerezte meg a Kyokushin Karate Diákolimpia döntőjének rendezési jogát, és ennek megfelelően  már rutinosan, és a megszokott maga színvonalon bonyolította le a rendezvényt. A 51 klub  387 versenyzője szerezte meg a jogot a regionális  selejtezők után, hogy eldönthesse a diákolimpiai bajnoki címeket, 4 magyarországi kyokushin karate szervezet képviselői voltak jelen.

image

Macsári József, Szeghalom Város polgármestere, és Farkas Zoltán, a Békés MEGYEI Közgyűlés elnöke, a térség önkormányzati képviselője mondott üdvözlő beszédet. Jelen volt Szabóné Csendes Ildikó, a Békés megyei Önkormányzat vezető sportreferense, Kardos Károly,    Körösladány polgármestere, Gregor László V.DAN, a Békés Megyei Harcművész Szövetség  elnöke, díjat adott át Karmazin György V.DAN, a Magyar Kyokushin Karate Szervezett elnöke. A bemutatásnál nagy taps köszöntötte Shihan Furkó Kálmán  VII.DAN mestert, a kyokushin karate magyarországi megalapítóját. A megnyitó keretében egy érdekes új sportág, a Mediball nyíregyházi sportolói tartottak látványos bemutatót. A küzdelmeket a kyokushin karatéra jellemző harci szellem, keménység és a jó hangulat jellemezte. A négy küzdőtéren folyamatosan zajlottak az események, a bírói kar nem sokat pihent a nap folyamán. A házigazda szeghalmiak nem csak a rendezésben emelkedtek ki, hanem a versenyzők is eredményesen szerepeltek, hiszen Somogyi Patricia és Szekeres Richárd aranyérmet, diákolimpiai bajnoki címet szerzett!!!

 

Kyokushin Karate Diákolimpia Döntő

Szeghalom 2011

 

 

Gyermek I.korosztály

 

Gy.I.ffi 30kg:

I.Vass Norbert József   Enying

II.         Szalai Sámuel   Castrum SC Kapuvár

III.Kovács Dániel  Castrum SC Kapuvár

III.Chlebik Bence  Hajdúszoboszló

 

Gy.I.ffi 37kg:

I.             Karczub Donát     Nyírbátor

II.            Radnai Viktor     Várpalota

III.Bochnicsek Bence    Damashi KSE

III.Honti Péter    Jászberény

 

Gy.I.ffi +37kg:

I.             Szekeres Richard  Senshi SE

II.            Kovács Ádám  Albatrosz SE

III.Fekete Gergely Vértesi TSE

III.Moczó Milán    Jászberény

 

Gy.I.női 28kg:

I.             Mészáros Lili     Kalocsa

II.            Németh Loretta    Arrabona KK Győr

III.Ubán Lili  Banzai KKK

III.Oláh Dóra  Shinzó Dojo Földes

 

Gy.I.női 35kg:

I.             Straubinger Kitti Renmei SE

II.            Kerekes Réka Jászberény

III.Szabó Lidi Jászberény

 

Gy.I.női +35kg:

I.             Korsós Blanka     Albatrosz SE

II.            Nagy Natália Vértesi TSE

III.Somogyi Viktória    Senshi SE

 

Gyermek II.korosztály


Gy.II.ffi 36kg:

I.   Szegedi Gergő Renmei SE

II.  Márkus Dominik     Victory Martfű

III.Kránitz Mátyás Sopron Kamikaze

III.Bartha Patrik  Biharnagybajom

 

Gy.II.ffi 44kg:

I.             Palásti Kristóf   Jászberény

II.         Papp Dániel Castrum SC Kapuvár

III.Borsányi Gergő Jászberény

III.Pantelics Bence     Castrum SC Kapuvár

 

Gy.II.ffi 52kg:

I. Murvai Márton   Albatrosz SE

II.            Fejes Levente     Albatrosz SE

III.         Molnár Tibor   Budai Harcművész SE

III.           Véghelyi Rajmund  Castrum SC Kapuvár

 

 

 

Gy.II.ffi +52kg:

I. Dávid Máté  Berettyó Budo SE

II.            Ludnai Bercel     Hajdúszoboszló

III.           Nagy Benedek Pápa

 

Gy.II.női 35kg:

I.             Mező Liliána Jászberény

II.            Vas Tekla    Renmei SE

III.Fazekas Éva    Arrabona KK Győr

III.Farkas Liza    Albatrosz SE

 

Gy.II.női 45kg:

I.             Somogyi Patrícia  Senshi SE

II.            Nagy Fanni   Gyöngyös

III.Buna Zsófia    Tekeres SK

 

Gy.II.női +45kg:

I.             Tajti Bianka Nagykőrös

II.            Bene Brigitta     Nagykőrös

III.Lénárt Kitti   Berettyó Budo SE

III.Dezső Kata Rita     Vértesi TSE

 

 

Serdülő korosztály


Srd.ffi 44kg:

I.             Tóth Róbert  Csorna

II.            Bodnár József     Kaba

III.Kurucsai Áron  Banzai KKK

III.Eperjesy Ákos  Gyöngyös

 

Srd.ffi 54kg:

I.             Fekete Farkas Mór Victory Martfű

II.            Mike Miklós Gergely    Jászberény

III.Bordás Sándor  Jászberény

III.Tóth Dániel    Siófok

 

Srd.ffi 64kg:

I.             Sánta István Power SE (Abony)

II.          Zuber Krisztián     Castrum SC Kapuvár

III.Nagy Norbert   Kagami SE

III.Rásó Csaba Hajdúszoboszló

 

Srd.ffi 74kg:

I.             Ferenczi Csongor  Soproni MAFC

II.            Nagy Márk    Kagami SE

III.Dudás Roland   Kalocsa

III.Szmolár Gergő  Kemecse

 

Srd.ffi +74kg:

I.             Szabó Levente     Mátészalka

II.            Kazsamér Richárd  Nyírbátor

 

Srd.női 48kg:

I.             Horváth Kitti     Renmei SE

II.            Tóth Marina  Siófok

III.Németh Veronika     Castrum SC Kapuvár

III.Berencsi Timea Kisvárda

 

Srd.női 58kg:

I.             Kiss Imola   Berettyó Budo SE

II.            Kovács Dorina     Albatrosz SE

III.Antal Sára Bernadett    Berettyó Budo SE

 

Srd.női +58kg:

I.             Horváth Ramóna    Pusztaszabolcs

II.            Agárdi Terézia Amanda  Senshi SE

III.Feczák Bianka  Tekeres SK

III.Bogara Nikolett     Vértesi TSE

 

 

 

 

 

Ifjúsági korosztály


Ifj.ffi 55kg:

I.             Karczub Zalán     Nyírbátor

II.         Fábián Márk Castrum SC Kapuvár

III.Kovács Gergő   Alba Regia SC

III.Magyar János   Kemecse

 

Ifj.ffi 65kg:

I.             Köveskúti Ádám    Soproni MAFC

II.            Ujvári Bálint     Nagyatád

III.Khirer Gyula   Nagykőrös

III.Pintér István  Banzai KKK

 

Ifj.ffi 75kg:

I.             Rétfalvi Tamás    Kisvárda

II.            Jarabin Boldizsár Stabilitás

III.Nagy István    Power SE (Abony)

III.Kovács Kristóf Jászberény

 

Ifj.ffi +75kg:

I.             Babcsán Martin    Power SE (Abony)

II.            Katona Bence Sokoró KE Győr

III.Dávid András   Berettyó Budo SE

III.Szőllősi Bence Gyöngyös

 

Ifj.női 54kg:

I.             Kovács Vivien     Power SE (Abony)

II.            Szekeres Liliána  Jászberény

III.Cseh Bernadett Kaba

 

Ifj.női 60kg:

I.             Buglyó Magdolna   Hajdúszoboszló

II.            Molnár Mercédesz  Power SE (Abony)

III.Kis Vivien Nagykőrös

 

Ifj.női +60kg:

I.             Tóth Alexandra    Siófok

II.          Barzsó Rebeka  Castrum SC Kapuvár

III.Driesz Annamária    Albatrosz SE

III.Papp Zsanett   Senshi SE

 

 

 

 

 

Junior Korosztály

 

 

 

Jun.ffi 65kg:

I.             Kelemen Máté Hajdúszoboszló

II.            Kovács Péter Senshi SE

III.Molnár Bence   Siófok

III.Mármarosi Dániel    Siófok

 

Jun.ffi 75kg:

I.             Kohut Attila Pagoda SE

II.            Bihari Ferenc     Sopron Kamikaze

III.Fehér Imre Hajdúszoboszló

III.László Róbert  Alba Regia SC

 

Jun.ffi 85kg:

I.             Kovács Dániel     Kalocsa

II.Baliga Attila (Senshi SE, Szeghalom)

 

Jun.ffi +85kg:

I.             Wiszler Csaba     Victory Martfű

II.            Szudi Ferenc Banzai KKK Szolnok

III.Szilágyi Bálint     Biharnagybajom

 

Jun.női 55kg:

I.            Majoros Krisztina  Castrum SC Kapuvár

II.            Tóth Zsófia  Siófok

III.Nagy Mónika    Kagami SE

 

Jun.női 65kg:

I.             Selyem Brigitta   Kagami SE

II.            Kanizsa Gabriella Albatrosz SE

III.Lisztes Lilla  Berettyó Budo SE

 

Jun.női +65kg:

I.             Deszpot Tímea     Nagykőrös

II.            Pálinkás Anikó    Pusztaszabolcs

A verseny támogatói voltak: Békés megyei Önkormányzat, Szeghalom Város,  Magyar Kyokushin Karate Szervezet, Magyar Diáksport Szövetség, Meta vasipari Kft, Körösladány

Békés Megyei Karate és Harcművész Szövetség, Reál Földi Csemege, Füzesgyarmat

Kereskedelmi és Hitel Bank, Szeghalom SKF Üzletház, Szeghalom

Furák Csavar Kft, Szeghalom, Puszta Csárda Bt ,Ladányi Cukrászda

Tutti Grill büfé , Polgárőrség Szeghalom és a SENSHI SE tagjai, szülők, barátok, ismerősök



Kapcsolódó linkek:
 - www.fighttime.hu

A rovat legfrissebb cikkei:
 - KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
 - JKA EB 2012 beszámoló
 - ÜNNEPEL A MAGYAR KARATE

A rovat legolvasottabb cikkei:
 - A kyokushin karate ünnepe Szeghalmon! (5436)
 - Megalakult a Fuji Sun Karmazin Dojo Szolnokon (2645)
 - Tradicionális Karate Shotokan Edzőtábor 2011. 伝統空手道松濤館ハンガリー (2348)





Kategória: Karate   0 szavazat    0 hozzászólás  
Cimkék: szeghalom | kyokushin karate diákolmpia | kyo verseny 2011.

          
Vissza | 2011. március 13. @ 11:28:35
Olvasva: 5435x

Kapcsolódó képek

image
image
image
image
image
image

Új hozzászólás

Név:*
 
Szöveg:*
 
Szó hitelesítés:*

image

Hitelesítéseképpen írja be a képen látható karaktersort a szövegmezőbe.
(Figyeljen a kis és nagybetűkre!)

 

* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.