Május 1-én összecsap 100 kilóval nehezebb ellenfelével Kunkli Tivadar
390 megnyert és csupán egyetlen elveszített meccsel a háta mögött, a Hell Energy 46 éves bokszolója, Kunkli Tivadar még egyszer utoljára ringbe száll. A tavalyi, második visszavonulása után egy meghökkentő kihívás vette rá az újbóli visszatérésre. A kihívó nem más, mint a rettegett, Kunklinál 100 kg-mal nehezebb MMA harcos, Bob Sapp. A színészi ambíciókkal is megáldott sportolót itthon többek közt az Electra, Csontdaráló, és a Vér és csont című filmekből is ismerhetjük.
Hatalmas várakozás előzi meg a meccset, hiszen nem mindennapi ellenfelekről van szó. Kunkli Tivadar Európa- és világbajnok magyar thai-bokszoló mozgalmas pályafutása során az utcai harcosok között is hatalmas tekintélyt vívott ki magának. A közel négyszáz meccs alatt óriási rutint és tapasztalatot szerzett, ami reményeink szerint ellensúlyozni tudja a szokatlanul nagy fizikai különbséget. A félelmetes külsejéről és botrányos mérkőzéseiről híres Sapp közel 2 méter magas, több, mint 170 kg és 10 évvel fiatalabb, mint Tivadar.
Kunkli Tivadar hónapok óta elszántan készül az összecsapásra, naponta kétszer keményen edz; fut, úszik, Sapp-hez hasonló termetű, 130-140 kg-os edzőtársakkal küzd. De nem csak a testét erősíti a mérkőzésre, lélekben is felkészül: „A meccs kimenetele nagyrészt fejben dől el”- mondja. A saját bevallása szerint is utolsó meccsére készülő Tivadart családja és barátai is nagyon féltik, és noha támogatják „őrült” vállalkozását, rajta kívül kevesen hisznek abban, hogy győztesen hagyja majd el a ringet. A Kunkli Tivadar - Bob Sapp mérkőzés a K-1 Rules Budapest Tournament fő meccse lesz a Papp László Sportarénában.
A rovat legfrissebb cikkei:
- Tóth László kick-box bajnok halála: gyilkosság?
- Dobogós helyezések a Temesy Team-nél!
- 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak a Tóth László Dokyt halálra verő gyanusítottak
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Május 1-én összecsap 100 kilóval nehezebb ellenfelével Kunkli Tivadar (15179)
- Nyíregyházi sikerek a cigándi Profi Kick-Box, Thai-Box, K-1. Nagydíjon (10546)
- Debreceni Pitbullok a ringben (5459)
Kategória: Kick-Box
0 szavazat Cimkék: Bob Saap | Kunkli Tivadar | k1 | thai-box küzdelem | véres küzdelem | brutális harc
Olvasva: 15178x
Anita MiskolcAitutaki (Vendég) | Én csak bízni tudok Tivadarban,drukkolok neki és elmegyek a meccsre mindenféleképpen! |














