Végigverték Amerikát a magyar kungfusok

KEREPES – Mindent letarolt a tűzmadár a tengerentúlon! Nem, nem egy fantasy filmről van szó, hanem a magyarországi Fehér Tigris Shaolin Kung Fu Egyesület diadaláról.

image

A Robert Lyons által 2003-ban alapított saolin közösség Los Angelesben október 9-én világbajnokságot nyert, maga mögé utasítva a kínaiakat, az oroszokat s a házigazdákat is.


– A felkészülést itt, a kerepesi saolin templomban folytattuk, itt minden adott volt. Úgy érzem, azok a fiúk, akik most kint voltak a vb-n, idővel még nálunk is jobbak lesznek – nyilatkozta Robert, akit a szent helyen tanítványai Sifunak szólítanak.


Őt szemelte ki utódjának egykori mestere, aki Tajvanba vitte, hogy ott tanulja a keleti harcművészetet és azt az életszemléletet, ami a saolin szerzetesek sajátja. Robert az évek során Tajvanon kapta a Fehér Sáska nevet, mivel közben elsajátította az imádkozó sáska stílust, amelynek később mesterévé vált.


A Blikket a szigorú szabályok szerint élő harcművészek beengedték szentélyükbe, mi több, még az edzésen is részt vehettünk. A narancssárga klepetusban edző  ifjú saolinok repkedtek a levegőben, fittyet hányva a gravitációra. Óriási fabábukat ütöttek meg tucatnyiszor a másodperc töredéke alatt.


Shaolin kungfu


A rovat legfrissebb cikkei:
 - Sikeres Wing Tsun vizsga Békéscsabán
 - Kung-fu vizsgák Békéscsabán
 - Szegedi Wing-Chun sikerek Budapesten

A rovat legolvasottabb cikkei:
 - 70 éves lenne Bruce Lee (8699)
 - A bajnokságon is volt bennük bőven spiritusz (2649)
 - Harcművészek a vagyonőröknél Békés megyében (1730)





Kategória: Kung-Fu   0 szavazat    0 hozzászólás  

          
Vissza | 2011. október 13. @ 14:38:13
Olvasva: 701x

Új hozzászólás

Név:*
 
Szöveg:*
 
Szó hitelesítés:*

image

Hitelesítéseképpen írja be a képen látható karaktersort a szövegmezőbe.
(Figyeljen a kis és nagybetűkre!)

 

* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.