Kick-box világbajnokság, döntők: Ötből Öt!
69 kg-ban Veres Alex egészen elképesztő sikert ért el.Végig hátrányból küzdött, és a 3. menet végéig 2 ponttal vezetett az olaszok rutinos világbajnoka, Dominiko De Marco. Aztán megtörtént, amire senki sem számított, Alex maximális fegyelemmel követte az edzői utasításokat és egy gyönyörű fejrúgással kiegyenlített. Ezután a hosszabbítás 1 perce következett, ahol újra fejbe rúgta olasz ellenfelét és ráadásként egy szépe első kezes egyenessel feltette az i-re a pontot. Veres Alex Világbajnok lett. Ez úgy lesokkolta, a mára már ex világbajnok olasz sportolót, hogy fel sem akart állni Ali mellé a tatamira, az eredmény kihirdetésére.

74 kg-ban Gömbös László végig vezetett a mérkőzésen, a nagyon kellemetlenül harcoló, és igen erős lábtechnikával rendelkező orosz Jegor Ribacsikov ellenében. Ahogyan ez várható volt az éves eredmények alapján, Gömbös Lacit ezen a VB-m senki sem tudta megállítani, és lett abszolút esélyesként világbajnoka ennek a súlycsoportnak!
94 kg-ban Jároszkievicz Krisztián tudta, hogy nyerni fog. Benne voltak a zsigereiben, nem látszott rajta semmi bizonytalanság. Így is lett, sőt még egy kis könnyelműsködés is belefért, hiszen aki a végeredményt látja csupán, annak elképzelése sem lehet arról, hogy mekkora különbséggel vezetett Krisztián végig a mérkőzés folyamán. De Ő amúgy is szereti feszegetni az idegeket! Ő lett a dublini világbajnokság 4. magyar aranyérmese, ezt a döntőben az olasz Paolo Niceforo bánta.

57 kg Varga László a tőle megszokott csöndes stílusban várta a világbajnoki döntőjét az ír Ashley St Mart ellen , de azért érezhető volt a hatalmas feszültség, hiszen a tavalyi EB győzelem után, szinte elvárható lett volna a győzelem, amennyiben mi ilyen elvárósak lennénk, de szerencsére nem. Nyugodt erőteljes, koncentrált küzdelem volt a terv, s Varga Laci ezt maradéktalanul betartotta, és egy percig sem hagyott kétséget , hogy ki lesz a Felnőtt Világbajnok idén ebben a súlycsoportban ! Ő lett, 17 évesen…….
79 kg-ban Mórádi Zsolt a tisztes és hibátlan példája annak, hogy miként kell felnőtt világbajnokságot nyerni, az írek hazai legjobb versenyzője, Robbie Mc Menamy ellen ! Hogyan is kell már jóval előtte eltökélni, nekidurálnia magát a feladathoz és az ezzel járó lemondásokhoz! Zsolt ezzel a győzelemmel 4 x felnőtt Világbajnok lett!!!!
Az egyéni döntők tehát teljes magyar győzelemmel értek véget. A csapat világbajnokságon ezüstérmet szerzett a csapat. A nagy rivális olaszok örülhettek, de… Annyiszor maradtak alul a mieinkkel szemben, hogy ezzel csak egy szépségtapaszt kaptak. Mert a megszerezett hat aranyéremmel természetes, hogy a magyar válogatott nyerte a semi-contact éremtáblázatot is, pont az olaszok előtt, fölényesen.
A rovat legfrissebb cikkei:
- Tóth László kick-box bajnok halála: gyilkosság?
- Dobogós helyezések a Temesy Team-nél!
- 10 évig terjedő börtönbüntetésre számíthatnak a Tóth László Dokyt halálra verő gyanusítottak
A rovat legolvasottabb cikkei:
- Május 1-én összecsap 100 kilóval nehezebb ellenfelével Kunkli Tivadar (15197)
- Nyíregyházi sikerek a cigándi Profi Kick-Box, Thai-Box, K-1. Nagydíjon (10546)
- Debreceni Pitbullok a ringben (5460)
Kategória: Kick-Box
0 szavazat Olvasva: 211x














