XVI. WKF Karate Diákolimpia Pesterzsébeten

Közel félszáz hazai csapat több, mint ötszáz versenyzője küzdött a gyermek és ifjúsági minősítő versenyen. Tizenhat évvel ezelőtt Harsányi László a Seinchin Karate Sportegyesület (Pesterzsébet) vezetője és Dr. Iglói László a Magyar Diáksport Szövetség akkori főtitkára közötti baráti beszélgetést követően született meg az az ötlet, hogy a karatét integrálni lehetne a Diákolimpiai versenyrendszerbe.

image

Az ötletet tettek követték és Harsányi László tanítványaival megszervezte az I. Karate Diákolimpiát melynek a tököli sportcsarnok adott otthont. A verseny és a bemutatók pillanatok alatt meggyőzték a Diáksport Szövetség vezetőit és a hivatalos versenyprogramba bevették a karate sportágat.
 

A WKF karate sikerein felbuzdulva a példát követte a kick-box, a taekwondo, az ippon-shobu és a knock-down versenyrendszer is. Az áldozatos munka meghozta a gyümölcsét és mára a Magyar Karate Szakszövetség minősítő versenyévé vált. A magyar Bajnokság mellett a Diákolimpia a második gyermek és ifjúsági minősítő verseny.


A XVI. WKF Karate Diákolimpia megrendezésére november 26-án került sor a soroksári Sportcsarnokban (mivel Pesterzsébet nem rendelkezik egy ilyen rendezvény lebonyolítására alkalmas csarnokkal). A versenyen 512 versenyző vett részt az ország különböző általános és középfokú oktatási intézményeiből, iskoláiból. A versenyt természetesen megelőzte egy alapos szervezői munka, és ennek köszönhetően zökkenőmentesen zajlott le a nagy létszámú verseny.
 

A kiadott jegyek alapján elmondható, hogy összességében közel 2 ezer fő látogatta meg a versenyt, illetve fordult meg a csarnokban. A rendezvény jó hangulatban és ami fő: sérülésmentesen zajlott a résztvevők legnagyobb megelégedésére. A formagyakorlatok és a küzdelmek egy időben 6 küzdőtéren zajlottak, az eredményhirdetések, éremátadások folyamatosan zajlottak.

 

A versenyen számos prominens vendég tiszteletét tette:

Murányi Levente Országgyűlési képviselő,

Szilágyi György Országgyűlési képviselő,

Dr. Mészáros János, a Magyar karate Szakszövetség elnöke, a nemzeti Sport Szövetség alelnöke,

Györki Géza a Rendészeti Kiképzők Országos Szövetségének elnöke,

Hegedűs Judit a Vészhelyzet 2001 Alapítvány igazgatója,

Büki Péter a Magyar Budo Magazin főszerkesztője,

Székely Sándor a Székely Budo Kft. tulajdonosa,

Kővári Ferenc Rudas és TSA Bt. Hajózási Társaság igazgatója,

Falusi Márton a Magyar Karate Szakszövetség versenybizottságának elnöke,

Turák Péter nemzetközi bíró,

Tausz Marcell nemzetközi bíró,

Kecskés Ferenc nemzetközi bíró, a verseny főbírája

  

A verseny támogatói:

  1. PENSIÓ 17 Kft. (Varga Gergelyné)

  2. Peller Kálmán vállalkozó

  3. Magyar Budo Magazin (Büki Péter)

  4. Székely Budo Kft. (Székely Sándor)

  5. RKSZ (Györki Géza)

  6. Vészhelyzet 2001 Alapítvány (Hegedűs Judit)

  7. Fazon Bútor Kft. (Kecskeméti Zoltán úr) 

  8. Dunaharaszti Szent Dorottya Patika

  9. Rudas és Társa Bt. Hajózási társaság (Kővári Ferenc)

  10. EP RC Security Kft.

  11. Szépség Stúdió Dinnyehegyi köz 5 sz.

  12. Écsy Kft.

  13. Szigetszentmiklós Önkormányzata

 Eredmények hamarosan!


Kapcsolódó linkek:
 - www.budomagazin.hu

A rovat legfrissebb cikkei:
 - KYOKUSHIN KARATE DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ
 - JKA EB 2012 beszámoló
 - ÜNNEPEL A MAGYAR KARATE

A rovat legolvasottabb cikkei:
 - A kyokushin karate ünnepe Szeghalmon! (5436)
 - Megalakult a Fuji Sun Karmazin Dojo Szolnokon (2645)
 - Tradicionális Karate Shotokan Edzőtábor 2011. 伝統空手道松濤館ハンガリー (2348)





Kategória: Karate   0 szavazat    0 hozzászólás  
Cimkék: Karate Diákolimpia Pesterzsébeten

          
Vissza | 2011. december 07. @ 10:01:25
Olvasva: 448x

Új hozzászólás

Név:*
 
Szöveg:*
 
Szó hitelesítés:*

image

Hitelesítéseképpen írja be a képen látható karaktersort a szövegmezőbe.
(Figyeljen a kis és nagybetűkre!)

 

* A csillaggal jelölt adatok kitöltése kötelező.